Szépség szerény

Ács Nagy Éva
Szépség szerény

Szépség, nevetek , kikenve, fenve,
valódi arcát jól leplezve,
a kép mást sugároz mint a való,
eldugni önmagát miért oly jó?
felvállalni a ráncokat nehéz lenne,
mutatkozni úgy mint ő, miért nincs mersze?
nem szégyen ha öregszünk ,
ha ráncaink vannak, még nem temetkezünk,
még az élet szép lehet nekünk,
tartogat számunkra szebb jövőt,
reményt, ezért nem értem az álca
mire való? a festék nem jó takaró,
a szép a szem igazi fénye,
mikor belenézzünk szeretteink szemébe,
a szép a mosoly, melyet az átélt pillanat csal
arcunkra,szép a bőr, ha unokák simogatják
kacagva, a sebhely melyet testünkön viselünk,
mert valamire emlékezünk,
jó volt az a biciklitúra, hol nevetve estünk az árokba,
sebek, hegek, mosolyok, pillanatok,
sírások, fájdalmak melyek edzetté tették lelkünket,
s valami varázst csalnak körénk, szépség,
boldogság palástját, ez szép,
az önmaga álcázása csaló remény,
a töménytelen festék lerombolja a szépet,
értelmét veszi az igazi szépségnek,
a szépség szerény!