Esküszöm
Évekbe tellett, de megtanultam nem fájni,
sokáig tartott a mocsárból felállni,
de mégis mindig belül fájok,
mégis lehúznak a hínárok, visszaesek,
utamat gátolják elveszejtő labirintusok,
arcom pírban, lángol ,
pofont kaptam, kapok,
tűrjem? ne harcoljak?
legyek sorsom kovácsa?
vagy csak zsinóron rángatott báb,
s ha elszakad a zsinór,
végem, nincs tovább,
fájok, fájok, és harcolok,
pofont kapok, nem jajgatok,
küzdök, mint gladiátor az arénában,
s babérkoszorú lesz a végén a nyakamban,
esküszöm!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése