Ifjú szemében lángolt a kamasz vágy,
tűzet rakott szívében száz álom,
könny még nem maszatolta össze arcát,
teste erős és feszes,a sors nem rogyasztotta
a földig meg,haját az idő nem fakította ki,
lelke élt csak a pillanatoknak,a mának,
a hirtelen feltörő szenvedélynek,
mely feszítette testében az ereket,
vére piros, és forró, nagyon heves,
mozgékony teste ugrott, cselekedett,
űzte, hajtotta előre a vulkánként feltörő vágy,
de kialudt a láng, vére lecsillapodott,
szemében kihunyt a mécses , fénytelen lett,
halottak, hidegek már a szavak,lelke véres,
a sors tépázta meg, hitegette, hitt neki,
s az álomból felébredve a szakadék mélyére esett,
zuhant csak zuhant , tündérmeséje pokollá változott,
nézi önmagát tükrében, keresi a kamasz lángolást,
de múltbéli önmagára többé nem talált!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése