Magány a társam
Ősz van,és fájdalom szívemben,
lehullott már a fákról is a levél,
vele köd borult a tájra és hideg magány,
nincs fény, nincs pajkos kikelet,
az elválás végleg mindent betemet,
magamba roskadva nézem a semmit,
emlék zúg fel fülembe üvöltve,
foszlány szavak, nekem csak ez maradt,
álombéli csókok, ölelések, melyek
égetnek, perzselnek még, még,
s ha lecsillapodok, nem érzem már ezt sem,
remeteként élem le nélküled éltem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése