Még mosoly a világ felé Prózavers

Ács Nagy Éva
Még mosoly a világ felé
Prózavers

Az idő ahogy halad , elfáradsz,rádöbbensz nem vagy olyan mint régen!Eltűnt a láz ,az álom , a szemedből a varázs!Halkul a szó, lassabb a szíved üteme!Rájössz társad a fájdalom, az üresség, végül a magány! Nem hiányzol szinte senkinek, kevesebbet nyitják rád az ajtót, nem emelik fel a telefont,fáradt vagy, de nem hiszik el igaz nem is panaszkodsz!A sötétben csak elmaszatolsz arcodon egy könnycseppet, bánatodat az éjszakába suttogod , fájsz ,némán, csendben, egyedül a sötétben!Nappal nevetsz tovább, nincs rád írva a fájdalmad, ragyogsz, de lelked rég halott!Vegetálsz, rettegsz újra a sötét éjszakától, mely elviszi az álmaidat,megöli a reményeidet, hogy holnap, igen holnap kivirul léted!De már a pók sűrű hálót szőtt köréd,házad táját áthatolhatatlan moha lepte el, dolgoznak a magányos évek benned, sápatag bőröd nem látott mostanában napot,bujdokolsz magad és a világ elől!Fáradt vagy, ahogy mellöled hallnak ki sorban a társak, barátok, te is rájössz, időd véges, nem vagy halhatatlan, eddig nem is gondoltál rá, de most, most már igen!Nem félsz, értelme nincs a félsznek,és hogy mikor, kérdezni nem szabad, jobb ha nem tudod! Ha nálad nyílik ki az a bizonyos könny akkor te jössz! Titokban csak azt reméled hamar, fájdalom és kínok nélkül! De ez sem kívánságműsor!Ezt homály lepi, majd kiderül! Fáradt vagy, fáradt még gondolkodni is, de azért egy kicsit várod a reggelt mikor még mosolyoghatsz a világ felé!