Szonett: 102.
Írta: Ács Nagy Éva
Megláttam őt, állt a neonfény alatt,
Nem csinált semmit, nézett maga elé,
A fény árnyékot font,varázsolt mögé,
Ismerem jól, reményem benne vágtat.
Láttam, tudom ő volt ott álmaimban,
Barna szeme most nyugalmat árasztott,
Mozdulata , magához hívogatott,
Indultam , nem féltem a karjaiban.
Hatással volt rám, akaratom megszűnt,
Szégyenlősségem percek alatt eltűnt,
Lépni, mozdulni sem tudtam hirtelen.
Akkor rám nézett, mosolyt küldött felém,
Éji ismerősöm , nem ép az elmém,
Szeress most, szoríts magadhoz gyengéden!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése