Nézem a tenger csendes vízét,
a holddal együtt leszállt az éj,
szívem még most magányos , fogoly,
a sötét ég felé száll a mosoly.
Állok hát csendben , és csak várlak,
állok, s álmaimban újra látlak,
szerelmes karod óvón átölel,
ajkad számra forró csókot lehel.
Reszketek, testemben éled a vágy,
mint örök rab, úgy simulok hozzád,
de nézd csak a távolt, vihar készül,
a tenger háborút vív, s eltűnsz végül!
Beleveszel a messzeségbe,
eltűnt lelkem minden reménye,
de minden éjjel, ha feljön a hold,
vágyakozom, az új nap mindent megold!
Itt várlak, ha elűz is száz vihar,
leszek, orkán erejű szél sem zavar,
örökké, még ha kővé is válok,
állok, bízz bennem,s rád várok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése