1945 utáni évek..
Az asszony ül az asztalnál, körötte négy aprócska gyerek, csak ők vannak, férje elesett a háborúban. Egyedül neveli őket, mos, főz, takarít, s kaszál, ő végez minden férfi munkát! Segítsége nincs, napszámba megy dolgozni, hogy legyen mit enniük, de még ez is kevés! S most ülnek, kora tavasz van, azon tanakodik mi lesz holnap, mi lesz velük? Gyermekei nézik könnyes szemét , és a legkisebb lány megszólal,, anya ne sírj, segítünk mi, mindent megoldunk, holnaptól napszámba megyek veled, szőlőt kapálok, kukoricát egyelek, csak hogy tudjunk venni több kenyeret!! Testvérei nézik a kis hőst, és ők is megszólalnak. anya mi is megyünk! Az anya rájuk néz, most még jobban sír, drága kincseim ezt nem kívánhatom tőletek!De igen, mi akarjuk, mi döntöttünk így. És mennek alig tizenéves a nagy , a középső lány nyolc éves volt!De attól kezdve nem éheztek, nem rongyba csavart lábbal kellett menniük az utcán, volt kenyér, vettek egy tehenet, így volt friss tej is mindig! Felnőttek, nem tanulhattak, feladták az álmaikat, de mégis boldogok voltak!
1970 utáni évek!
Az asszony ül az asztalnál, körötte hat aprócska gyerek,a férje dolgozik, katona, most gyakorlaton van, messzi földön, hónapokba telik mire hazajöhet! Ő itthon, mos főz takarít, és ellátja a gyerekeket, nem éheznek, de nem is dúskálnak a jóban! Egy őszhajú nénike mindennap jön, hozza a krumplit, a zöldséget, húst gyümölcsöt! Ő a nagymami, nekik csak ő van, nagypapa nem él, anyai ágon csak ő az egyedüli segítség! Apjuknak messzi élnek a rokonai, a határon túl, sosem látták őket, így csak az őszhajú nénikére támaszkodhatnak! Pénz nincs a háznál, de akkor csengetnek!Egy katonai futár áll az ajtóban! Az asszony ijedten nyit ajtót, rosszra gondolt!De nem, a férje küldött pénzt , arca felderül, boldog, kacagnak a gyermekek, a nagyobbik leszalad a boltba, tejet, és parizert, kiflit vesz, és filléres csokit, mindenkinek! Az évek telnek, felnőttek lettek a gyerekek, mind szakmát tanult, ki erre van, ki arra, de mindig haza térnek!
Haza hol a szegénység ellenére kacaj volt és boldogság!
És most 2015, Január!
Az asszony ül az asztalnál, körötte csak a csend, a férj kint fát hasogat, már a 80 . éveik felé közelednek! Gyermekeik messze, csak egy lányuk van itt közel, ő mindennap jön, mint most is! Látja az anyja könnyes szemét, tudja, hogy sírt! Anyu mi baj van? Semmi lányom, azon gondolkodom mit kéne eladnom, hogy legyen kis pénzem, messze még a nyugdíj! A lány nézi az anyját, arra gondol, hogy most hol vannak a többiek, sír ő is, anya semmit sem, nem koldulunk, van még kis pénzem megosztjuk, holnap lesz kenyérre, tejre! Holnap lányom? és holnapután mi lesz, ki mondja meg ezt nekem?Sajnos anyu visszatértünk oda, honnét elindultál, de nem csak mi, az Országunkban szinte mindenki! Munka nincs, hiába is mondják, a valót azt jól eltakarják! Éhezzünk, vagy lopunk, de anyu akkor sem koldulunk! Boldogok leszünk mint régen, ez lesz ígérem, s az anyja két kezét össze csókolta, ráncos arcát megsimogatta,remény csillant fel akkor hirtelen, remény azokban a csodaszép tengerkék szemekben!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése