Tengerbe fulladt szerelem
Az est bíborszínével szállt le a tengerre,
magány pedig az én boldogtalan szívemre,
sírva kihűlt csillagok tetemén lépkedem,
árva vagyok és hontalan, nincs is szerelem,
nemsokára egy leszek velük, egy holt tetem,
a homokban fekszik ,szárad, összetört testem,
s hiába jön már hajnal, hiába szólongat,
nem hallom meg, nem érzem, szám csak némán hallgat,
a pajkos szél hiába próbál becézgetni,
nincs erőm, nélküled nem tudok lélegezni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése