Érzések melyben kicsit én vagyok,
ha rímeket írok le és faragok,
ha fáj ha bántanak, ha lüktet a vérem,
a verset írok, s mindent akkor feledek,
megszülőm újra és újra a múltat,
kiírom a keserv fájdalmakat!
Ha bennem a szerelem megrezdül,
új remény vonult rajtam keresztül,
boldogságomtól részegülnek a sorok,
jönnek a szerelemittas mámorok,
gondolataim itt szinte szárnyalnak,
nagyot köszönve a szabadságnak.
Mert itt a versekben szabad vagyok,
elmém ép, lábaimon nincsenek béklyók,
láncot senki nem kötött a nyakamra,
kezemet köszvény még nem zavarja,
a vers , az írás ,maga az élet,
s én pedig színezem az életet.
Feketéről, pirosra vagy szűzies fehérre,
csokrot teszek, a gonosz fejére,
boldogan kacagva szembe szállva,
s már nem vagyok elveszett madárka,
a szürke köd ha akarom kitisztul,
szavakba öntöm, s rögtön eliszkol.
Az álom mindig valódi és igaz,
a leírt sorsok bizonyítják azokat,
költő lennék? én ezt nem tudhatom,
de írok, ekörül forog a gondolatom,
melyek hál Isten cserben nem hagytak,
mint prérin a vadló, sebesen vágtatnak,
a múltból a jelenből születtek,
írok, hogy jobb jövőt teremthessek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése