Békében nőjenek

Ács Nagy Éva
Békében nőjenek

A legszebb a gyermekek mosolya,
nekünk fontos az ők boldogsága,
feledtetik a fájdalmakat, könnyeket,
szeretetük, megdobogtatják a szívet,
mosoly, mosolyt csal a fáradt arcokra,
nevetés, gyógyír a fájdalmakra,
értük élünk, és robotként dolgozunk,
maszatos arcukra boldogságot varázsolunk,
nem gondot még, hanem nevetés,
nem ellökést, hanem szeretést,
kívánom, hogy mindig így legyen,
a földön minden gyermek békében nőjön fel!

Kincs vagy ( Lívinek)

Ács Nagy Éva
Kincs vagy
( Lívinek)

rád nézek, csillog a szemed,
szólok hozzád, s te megérted,
velem rezdül gondolatod,
veled kezdődik a napom,
nem egyszerre születtünk,
de érzem, barátok lettünk,
bízok benned, s te bennem,
köszönöm , hogy rád leltem,
ebben kíméletlen világban,
kincs vagy, mit én megtaláltam!

Elment

Ács Nagy Éva
Elment
Kép: Munkácsy Mihály: Poros út


Elment,
elhagyott,
az út utána
csak porzott,
elment,
megcsalt,
ígéretét
elfeledve,
tegnapunkat
eltemetve,
elment,
megcsalt,
elhagyott,
bennem a
zokszó,már
jéggé fagyott!

Jöjj vissza

Ács Nagy Éva
Jöjj vissza

Ma nagyon hiányzol ,
ma fájt a távol,
ma csend van,
sötét alkonyat,
hol gúnykacaj fakad,
jöjj vissza,pár percre csak,
dalolj nekem megint,hadd
feledjem el a fájókat!

Pipacsom

Ács Nagy Éva
Pipacsom

Pirkadott, a réten pipacsok nyíltak,
álltam, csodáltam szépségüket,
pirosló csoda, s beleremegett szívem,
s közben táncot járt a pajkos szél,
hajamat cibálta, összekócolta,
álmaimat elsodorta messzire,
kérészéletű pipacsom szirmát leterítette,
cseppet sem kímélt engem ,sem őt,
sírtam belül, sirattam virágom,
vágytam arra, hogy újra láthatom!

ÖRÖK SZERELEM Haiku.

ÖRÖK SZERELEM
Haiku.
Írta. Ács Nagy Éva

ifjúi emlék
hol úr a szépség nincs ránc
örök szerelem

Természeti csoda

Ács Nagy Éva
Természeti csoda

Fent magasan, hegyoldalán 
egy titokzatos barlang áll,
hová tán csak a fény jut fel,
de nagy kihívás ez a hely,
szépsége csodás, páratlan,
vért pezsdít meg a bátrakban,
remény van rá,hogy feljutnak,
nem álom, hogy rá találnak,
csodás látványt rejt a mélye,
ez a természet igaz kincse.

Gólya vágy

Ács Nagy Éva
Gólya vágy

Tavasz volt már,
zöldellt a fű, és a határ,
esteledett, gólya madár
hazatért,
fészkét megtalálva,
újra bélelte,
mert vágyott családra,
párhét elteltével,
vágya teljesült,
a fészek fiókáival
benépesült,
boldog volt,
békében nevelte őket,
egész nyáron át
etette, itatta, tanítgatta,
hogy hamar megerősödjenek,
és repüljenek,
mire jön az őszi szél,
készülődik szaporán,hogy
fiókáival útra keljen,
mert a tél itt nem kíméli,
az őket halálra ítéli,
inkább repül Afrikába,
az örök nyár országába!

Megörökített ölelés

Ács Nagy Éva
Megörökített ölelés

Vászonra örökített örök ölelés,
hol izzik a végtelenségig a tűz,
melynek lángját az idő szele nem fújja el,
szinte érezni még a mézízű csókokat,
hallani a szenvedélyes sóhajokat,
látni a szemek egymásra villanását,
a szerelem feszít a vásznon örökké.

Lázít a tegnap

Ács Nagy Éva
Lázít a tegnap

Néma vagyok,
elvitted a sóhajaim,
magaddal, te cipeled,
néma vagyok, hangom elvész
a semmi közepén,
hangtalan vágyaim versenyt
szállnak , veled,
de te győztél,
én nem győzhetek ellened,
nem hozhatom vissza a lehetetlent,
tehetetlen vagyok ,
semmi nélküled,
félek, mint mindig mióta nem vagy,
félek még a gyengébbtől is,
mert gyenge én vagyok,
feladtam, nem harcoltam,
s ki nem teszi ezt, veszít,
veszíteni tudni kell,
mint megálljt parancsolni
az őrlődő vágynak,
elengedni a tegnapot, muszáj,
élni a jövőnek kellene,
de tegnap még lázítja vérem,
uszítja bennem a gondolatokat,
feléd, fáradt vagyok már,
fáradt álmodni rólad,
de álmodom az ölelést,
hol te voltál és voltam én!

Vágyakozás

Ács Nagy Éva
Vágyakozás

Ma reménykedtem, hogy végre veled,
ma vártam, hogy oltsd el a tüzet,
már lángra kapott bennem a vágy,
izzott bennem az elfojtott szenvedély,
felgyülemlett testemben , forrt a vérem,
ma kellene, hogy ölelj végre engem!

Hópehely álom

Ács Nagy Éva
Hópehely álom

Közel sem vagyok tökéletes,
senki sem az,
én miért lennék kivétel,
csak szövögetem az álmaim,
sok van, mint pókháló a falon,
van amelyik teljesül,
s van ami örök rab marad,
vergődik befonva börtönébe,
néha lebeg, ég és föld között,
láncon lóg le a mennyezettről,
van amelyik kiszabadul,
akkor határt nem ismer,
és lehetetlent sem,
száll, csak száll,
a pipacsos mezőn át,
a sebes folyómedréig,
s ott megáll, körülnéz,
szippant egy jó nagyot
a szabadság ízéből,
s teljesül akarata,
szabad mint a hópehely,
mely oda száll , hová akar,
boldog, mint én vele,
mert tökéletessé varázsolt az álmom
egy percre!

Ács Nagy Éva Menekülnél

(Evokáció:Vajda János .
Hajótöröttek )

Ács Nagy Éva
Menekülnél

"A habok oly halkan susognak,
Mint a haldoklók ajkai,
Kik jobb világ titkába látnak,
De nem bírják kimondani."

S ott ahol már néma a szó,
hol már nem dobog a szív,
nem fut be a kikötőbe már hajó,
nincs több zene mi nászra hív!

Menekülnél, de zátonyra futottál,
léted elsüllyed, iszapba vész,
vágyakozol, hogy álom ez, s nem halál,
s örök rabként tengődve remélsz.

"Mentő hajót várjunk-e még,
Ha durva szirtbe ütközött?
Választanánk – ha nincs egyéb –
Halál és őrület között?"

Remény nincs, mert ez maga az őrület,
tudni, hogy minden veszendőbe ment,
miért éltél, küzdöttél, azt enyészet követ,
hát választani kettő közül, így lehet?

Életedben ott volt, az örült gondolat,
mi mindig meggátolta sorsodat,
akkor mondd, holtadban tán elhagy?
nem, mert ez is te vagy, te magad.

ALKONY Szonett.110.

ALKONY
Szonett.110.
Írta: Ács Nagy Éva


Az alkony már vöröses színben játszik,
A tájat rózsaszínné változtatta.
A víztükre  most a békét mutatta,
Amerre nézek boldogság sugárzik.

A felhők is már több színben pompáznak,
Állok, és csodálkozom, mily szép minden.
Bámulok csak a természeti kincsen,
Szívem nyugodt , végre nem háborgatnak.

Ily béke kéne már mindig, hogy legyen,
Nem pedig állni, leomló kőhegyen,
S a kövekkel eggyé, semmivé válva.

Ily nyugodtság kéne ,ily lelki béke,
Az ember szeressen, ne legyen egyke,
Szeretni, egymás karjába omolva!

Vihar volt

Ács Nagy Éva
Vihar volt
Kép, Katalin Hajdinyák

Vihar volt, dörgött ,villámlott,
háborúzott az ég,
szakadt az eső, feltámadt a szél,
tombolt, tépte, hajlítgatta a fákat,
sötét lett, korom sötét,
félve bújtam el a szobám sarkába,
csendben voltam,
halottam saját szívverésem,
remegve számoltam az időt,
vártam mikor lesz végre vége,
mikor csillapodik ereje az égi csatának,
s vágyam teljesült, csend lett,
kimerészkedtem rejtek helyemről,
fájón néztem a vihar pusztítását,
de tudtam erős vagyok,
holnap minden rendben lesz,
jöhet a nagytakarítás,
és persze a csend,
mely vihar után a legszebb,
s a csendben születik újra a fény,
a napsütés, a gondolat a nevetés,
és persze az örök remény!

SZABAD MADARAK Szonett. 109

SZABAD MADARAK
Szonett. 109
Írta: Ács Nagy Éva

Csendes , oly nyugodt és békés volt a táj,
Átlátszó csodás ,tiszta a víz szinte.
Pirkadati fény festette , színezte,
Oly szép látványt nyújtott , éreztem már fáj.

A levegőt most madár raj lepte el,
Nem láttam én semmit, tele lett az ég.
Daloltak örvendve, s szálltak kicsit még,
Pihentek, majd újra a magasba fel.

Szomjukat oltani a vízre szállnak,
Útjukra így új erővel indulnak,
Várja, hívja őket egy másik határ.

Boldogok, vidámak, örök szabadok,
Dalolnak hangosan, mert még nem rabok,
Béklyó nem szorítja ,nincs lábukon már!

LILA KÖD Haiku.

LILA KÖD
Haiku.
Írta: Ács Nagy Éva


homályos emlék
lila ködben nincs már fény
bomlik az elme

Felsíró magány

Ács Nagy Éva
Felsíró magány

Hol vagy, úgy fáj a hiányod,
félek, az éjszakákat végig remegem,
üres , zord hajnalok várnak rám,
s még sivárabbak a nappali fények,
hol vagy már! kereslek, kutatlak,
jöjj elő végre, úgy félek,
félek egyedül élni,
rám talál így a vihar,
tépi, tépi, szívemet éri,
fáj, nagyon fáj,
vérzik, ó Istenem, hogy vérzik
s felsír halkan
bennem már a magány!

Magad vagy a dallam

Ács Nagy Éva
Magad vagy a dallam

A lélek ha dalol,
a szívekig hatol,
álom lesz már a tánc,
vágyad volt a románc,
magad vagy te a dal,
mely belőled ha kihal,
néma lesz a dalos száj,
pír arcodon már halál,
bíborajkad fehér,
vértelen lesz tenyér,
takar bársonylepel,
szád csak némát lehel,
nem szól már több zene,
lettél más kedvese,
a lelked üres lett,
a világ szegényebb,
hangod, dalod nélkül,
enyészet győz végül,
dalolj csak,még lehet,
szálljon a képzelet!

Isten ajándéka

Ács Nagy Éva
Isten ajándéka

Ajándékot adott nekünk Isten,
szivárványt a lenyugodott égen,
pont láttam, itt volt a házam felett,
eső után pompájával megérkezett.

Mindenki kint állt , csak nézte,csodálta,
vágyam ,elmennék oda egy sétára,
jó volna szivárvány úton andalogni,
egymásnak színesebben ragyogni.

Kiválasztani kedvemhez a színt,
kedvem változik,más színre bólint,
jössz velem mondd csak , színes sétára,
eljössz  ugye,  ide a szivárványra?

Sétálunk , ne félj,fogom a kezed,
átugratom én a szivárványhegyet,
csodás ajándék van fent az égen,
méltó ajándék, Isten kezében!

A víz élet

Ács Nagy Éva
A víz élet

Az embert  mindig szomjúság gyötri,de
addig nem becsüli a vizet még nem érzi
hiányát, ha nincs ártatlanok halnak
szomjan, szintöl, nemtől, kortól függetlenül,
mindegy hol élnek, bárhol a világban,
élhetnek vadonban, vagy városban,
ha nincs tiszta forrás, fetrengenek nyomorban,.
becsüljük meg a vizet, a legnagyobb érték,
többet ér bármilyen kincsnél,
a víz életet jelent , a víz a túlélés lehet!

Hol van az a nyár

Ács Nagy Éva
Hol van az a nyár

Minden csendes, mint gyermekkoromban,
mikor még a stégen álmodoztam,
testemet érintette a langy  szellő,
álmodtam, hogy a herceg értem eljő,
nem fehér-lovon, én csónakon vártam,
s álmom ott járt a zizzenő nádasban,
sóhajom ,vágyam szállt végig a vízen,
láttalak a felhők mögött az égen,
szívem kiakart ugrani a helyéről,
megláttam a sudár alakot, felém jött,
remegett a gyomrom, görcsbe rándult ,
mikor egy csillogószem engem bámult,
s nyújtotta ő hívogatóan kezét,
kérte birtokoljam én szerelmét,
boldog voltam én ott akkor a parton,
királylányként jártam azon a nyáron,
s most újra itt vagyok, de oly nagy a csend,
 a nádas zizzen csak, szívemben nincs rend,
árnyék borult rá, és régi álmomra,
emlék, s én kinyílok újra álmodozva!

Álmok útja

Ács Nagy Éva
Álmok útja

Leopárd vagy párduc,
oly erős a férfi,
a nő ég a vágytól,
szerelmét reméli,
eped érte nyíltan
sóhajok szállnak,
vágyódik rá titokban,
s az álmok jó úton járnak!

Élj a pillanatnak

Ács Nagy Éva
Élj a pillanatnak

Álom az örökké tartó románc,
sóhaj ,érted epedő vágy,
lobog, forr a vérem,
lüktet hevesen szívem,
érzem, szoríts , el ne engedj,
ölelj, a pillanatnak élj velem!

Nyomor lét Elbeszélés

Ács Nagy Éva
Nyomor lét
Elbeszélés

A nő állt a gép előtt, nem gondolkodott, kezei monoton módon végezték a munkát, úgy nézett ki mint egy élő robot, Vékony teste, csontjai szinte átszúrták a bőrét, arca sápadt volt és beesett, szemei karikásak. Mint aki hetek óta nem aludta ki magát, fáradt volt, fájt mindene, enni alig evett, kedve sem volt rá, és ideje sem,napi 12 óra munka után, úgy zuhant bele az ágyba.Munkáltatói nem törődtek az ő igényével, nem érdekelte őket ő, csak az, hogy készüljön, ne álljon a munka. Fizetése ennek ellenére épphogy a megélhetésre volt elég,fájt a lába, dereka, és a kezei, emelni is alig tudta, ha valamit megfogott, kiesett belőle, nem bírta el.Üres tekintettel bámult a semmibe, kék szeme eltűnt a csontos arcába.Mióta itt dolgozott felborult az anyagcseréje, wc re sem tudott menni, napokig fájt a hasa, kiegyenesedni is alig tudott. Meggörbült egykori csodás testtartása.Ha sikerült is végre elmennie kínlódott csak,ezért feladta, várt , visszatartott mindent, nem evett, így nem is ürített, vagyis ritkán.Családját alig látta, ha otthon is volt aludt, mert éjjel újra mennie kell. Nem szokott hozzá, igazság szerint ehhez nem is lehet.De ment kitartóan, mert muszáj.Közben az egész élete veszendőbe ment, élő halottként tengődött, boltba sem járt, mikor járt volna!Tudta el kéne innen mennie, de nem volt ideje , hogy mást keressen. Állt a gép előtt ma is, arcába felcsapott a gőz, belélegezte, majd megfulladt, köhögött, torka kiszáradt,gyengeség öntötte el, pár pillanatra, azt hitte itt a vég. Megállt, mélyeket lélegzett, újra kapott levegőt, kortyolt az ásványvízéből, és a gép fölé hajolt, szemeiben könnycsepp ült.Letörölte, és tette tovább robotként a dolgát, élt is meg nem is, már zombi volt!

Akácvirág -szerelem

Ács Nagy Éva
Akácvirág -szerelem

Május, illatos Májusi hajnalok,
lábam alatt akácvirágszirmok,
lépkedem, e színpompás szőnyegen,
meghódított, elvarázsolt engem.

Május, illatos Májusi nappalok,
a fákon, ezernyi méhecske zsong,
nézem, csak nézem őket, szorgosak,
nem henyélnek sosem, fürgén dolgoznak.

Május ,illatos Májusi éjszakák,
szerelemre nyílik az akácvirág,
érzem leheletét, simogatását,
szívemben erősen lobban fel a láng!

Magamon érzem a Május illatát,
fent a fák tetején szól egy szerenád,
érzem a vérem sebes lüktetését,
hallom a vágyam tüzes lépését!

Vágyott halál Próza.

Ács Nagy Éva
Vágyott halál
Próza.

Ma valahogy furcsának érezte magát, nem fájt semmije, csak gyenge volt, nehezére esett a mozdulat, a levegő vétel.A szíve lelassult, érezte azt, hogy néha kihagy,de nem törődött vele, mint azzal sem amit jól tudott, megöregedett! Nem bánta, nem kesergett, szép éveket tud maga mögött, pont 87 .et, töltötte be a Tavasszal. Sokat dolgozott mindig a gyárban és kint a mezőn, szívesen csinálta, volt kiért és miért. A sors adott neki minden egyszer, asszonyt , gyermekeket, unokákat, mellyel boldogság költözött a szívébe. De kíméletlenséget is, mert amit adott valamiért elvette tőle, tragédia történt, a ház ahol éltek kigyulladt, ő nem volt otthon, a gyárban dolgozott! Mire hazaért mindene oda lett, oda a két keze munkája, oda a szeretet családja, mind a házban vesztek, bennégtek.Sosem tudta feldolgozni, de túlélte, tette a dolgát, épített új házat, de sosem nősült meg, az emlékeknek élt, hozzájuk beszélt,s szép lassan megöregedett.Most is a gyengesége ellenére felkelt és a komódhoz ment, nézte a képeket, felidézte a kacagásokat, az ölelő kezek szorítását, érezte szinte a csókokat a borostás arcán. Tudta eljött az ő ideje, nemsokára velük lesz, közöttük, várják, hogy egyesüljön a családjával végre. Nem félt, nem volt szemében félelem, inkább olyan megnyugvás féle. Megsimogatta gondolatban a szeretteit, beszélt hozzájuk, és békében lelkében elindult a szobája felé. Lefeküdt az ágyra, kezét imára kulcsolta, egy szót rebegett . végre! s lehunyta a szemét örökre!

Ma ragyogóbb az ég (Anyósomnak)

Ács Nagy Éva
Ma ragyogóbb az ég
(Anyósomnak)

Hajnal ma fényesebben köszönt,
cirógat fényével a napsugár
rózsaillat járja át a szobád,
köszönti a legdrágább édesanyát,
születésnapodon nézd, hogy ragyog az ég,
s mi e kis versben kívánjuk, sokáig még,
sokáig mondhassuk, Isten éltessen,
sokáig legyél velünk még az életben!

Fakó emlék Haiku.

Fakó emlék
Haiku.
Írta: Ács Nagy Éva

megfakult emlék
borostyán fut rajta rég
a szeretet múlt

Jó volna tán

Ács Nagy Éva
Jó volna tán

Jó volna tán tininek lenni,
51 évvel nem riogatna senki,
de akkor hol lenne unokáid mosolya,
gyermekeid féltő gondoskodása?
hol lenne a bölcsesség, és tapasztalat,
mit velük így  bátran megoszthatsz,
jó lenne tudom tininek lenni,
de akkor kié lenne , ez mind,
másé, de ez a tied, hát jó ha bölcsen viseled,
a nevetés ,az ölelés, feledteti a ráncokat,
a féltés , a szeretet  pedig a fájdalmakat,
lényeg mi a szívedben van,
hát használd ki az időd, ragyogj boldogan!

Remete lét

Ács Nagy Éva
Remete lét

Szürkeség felettem,
lélek fájdalom,
erőtlen én,
erős magányom,
remete lét,
kezemben elárvult
virágszirom!

Az én békém

Ács Nagy Éva
Az én békém

Békére leltem szívemben,
nem lehetek fáradt, anya lettem,
s ez a legszentebb érzelem a földön,
mikor gyermekem rám nevet,
elolvadok, mindent félre teszek,
mosolya többet ér minden kincsnél,
ő vér a véremből, egy kicsi én,
mellemből táplálom , erőre kap,
ő hozza el nekem a reményt,
nem leszek sosem egyedül,
ha felnő gondoskodik rólam,
velem lesz az utolsó pillanatomig!

Magyar gulyás

Ács Nagy Éva
Magyar gulyás
Kép. Net

Híres , mint a Magyar csipke,
bográcsban rotyog a leve,
bárhová mész a nagyvilágon,
illatát érzed, elvarázsol,
a Magyar gulyásnak nincs párja,
ki egyszer kóstolta, kívánja,
mindegy milyen húsból készül,
eltűnik a bendőbe végül,
külhoniak is nagyon szeretik,
ha jönnek ide, ezt keresik,
s hírét viszik szerteszét,
elszeretnék sajátítani a receptjét,
de igazít csak Magyar tud főzni.
ebben minket senki sem tud megelőzni,
ez csak a miénk , receptje utánozhatatlan,
mert szíve van benne a Magyarnak!

Borostyán a házfalán

Ács Nagy Éva
Borostyán a házfalán

Borostyán lepi el gyermekkorom helyét,
befutotta a tövis,alszik minden emlék,
aludna, de én míg élek, nem engedem,
a gazt most belőle, két kezemmel tépem,
újra ott vagyok, hol hangosan szól az ének,
ott, hol nagyi szólít, sorolom mit kérek.

Kérem őt, kérem a gyermeki éveket,
kérem a kis házat, hol él a szeretet,
kérem a dunyháját, mely jó puha és meleg,
a ruháját, illata járja át szívemet,
kérem a hajtűjét, fonja hajamat varkocsba,
fonja rakoncátlan tincseim,  fájjon, oly szorosra!

Kérem a reggeli ropogós sült krumpliját,
vagy a déli illatos hagymás puliszkát,
és az esti spóron sült, pirítós kenyerem,
úgy eszem ,jóízűen, mintha sosem ettem,
kérem a feledhetetlen puszikat arcomra,
ha bajom volt, nyugtató volt fájdalmamra.

Kérem csak kicsit, kérem én a régi éveket,
kérem még ott, had legyek kicsit gyerek,
had szálljon az ének, hangosan az égig,
tudom ő meghallja, az égiek pedig jól értik,
Borostyán lepi el gyermekkorom helyét,
befutotta a gaz, de szívemben él minden emlék!

Élnem kell

Ács Nagy Éva
Élnem kell

Békésnek tűnt a táj,
de hirtelen feltámad a szél,
hatalmas tölcsért formált az úton,
rám jött a rettegés, a félelem,
az ég háborúzott felettem,
hurikánként tombolt, csak tombolt a vihar,
ledöntött , felkapott mindent,
nem kímélt semmit és senkit,
egyedül voltam, árvának éreztem magam,
megfagyott bennem a lélegzet,
hittem itt most végleg  odaveszek,
de akkor a tölcséren túl láttam én,
megcsillant a remény,
tisztult az ég,  újra fényt láttam,
tudtam, túlélem a vihart,
mert nem adhatom fel, élnem kell!

Tűz a parton

Ács Nagy Éva
Tűz a parton

Hatalmas volt a tűz a parton,
csak úgy lángolt a víz,s a sziget,
égett mint szárazfa a kályhában,
magja mintha lávából lövellt volna ki,
a fészek nem akart elaludni,
csak égett, égett, nem csillapodott,
martalékává vált minden a szigeten,
hamu és üszök keletkezett,
kihalt a parton az élet!

Anya-föld

Ács Nagy Éva
Anya-föld

Anya , melyből csak egy lehet nekem,
a föld a rög ide köt mindenem,
Nő és a föld, ha termékeny új életet fakaszt,
e kettő a legszentebb dolog a világon ,
mert életet adni nem mindenki tud,
s nem minden talajban nő élet,
életet kapni öröm, és áldás,
akár anyától akár a földtől,
új reményt hozó vigasz,
el nem múló igaz szeretet!

Kegyelem szerelem

Ács Nagy Éva
Kegyelem szerelem

Esőcseppek mossák, csak áztatják arcunkat,
mégis az örök románc járja át szívünket,
zord idő szerelmünknek gátat nem vethet,
kegyelmet kaptunk, a szerelemre kegyelmet.

Ha felszáll a köd

Ács Nagy Éva
Ha felszáll a köd

Sötét az ég,
háborog ,
csatát vívni készül,
ha felszáll a köd,
elillan a felhő.
remény , hogy
tiszta lesz az ég,
s felhő hófehér
lesz végül!

Hívogatnak a hegyek

Ács Nagy Éva
Hívogatnak a hegyek

Ott ahol a hegyek összeérnek,
hol a fenyvesek zenélnek,
út vezet felfelé, a végtelenbe,
köd lepi el, takarja a hegy ormát,
hívogat, csalogat az ismeretlen,
felfedezni vágyod a rejtélyt,
félsz,de vágyod látni a csodát!

Köszönöm élet

Ács Nagy Éva
Köszönöm élet

Köszönöm élet, hogy anya lehettem,
másképp élek, másokért dobog a szívem,
átértékelődött az életem,
tudom mi fontosabb nekem,
tudom miért sóhajtozom,
ha kell kikért imádkozom,
már nem vagyok bohém lány,
anya vagyok, gyermekeim a vágy,
köszönöm élet, hogy megérhettem
a világ legszebb csodáját, érezhettem,
láthattam gyermekeim mosolyát,
más vagyok mint régen,
köszönöm a csillagokat az égen!

Nekem a Május.

Ács Nagy Éva
Nekem a Május.

Nekem a Május tavaszi vetés,
felújulás, pezsdítő érverés,
orgona illatú szerelmi vágy,
rózsaszirmokkal tele hintet ágy.

Nekem a Május maga szerelem,
virágos réten vetet érzelem,
maga a tökély, nyíló szenvedély,
lelkemben új dalra fakadó kéj.

S ha nem vagy, a Május halott nekem,
szívem nem dobog, győz remeteségem,
haldoklik a lét, a fényes napsugár,
a kéklő égen a felhő is megáll.

Ha nem vagy nekem, a Május aszály,
száradt testemet ellepi a mocsár,
elhalt belőlem az egyik felem,
nem vagy,velem, hát nincs is életem!

Anyám a kezdet és a vég

Ács Nagy Éva
Anyám a kezdet és a vég

Anyám mosolya nekem gyógyítóerő,
anyám nevetése, csilingelő szélcsengő,
anyám simogatása többet ér mindennél,
anyám nézése, égető, bennem lüktető vér,
anyám szava, mindig szent előttem,
anyám pirongatását , szégyenlem,
anyámnak köszönhetem az életem,
most én köszöntöm, bízok mindig lesz nekem,
orgonaillat járja át a szobája zegzugát,
hajnali pír takarja el boldogan arcát,
s én milljó csókot hintek fáradt arcára,
kezembe fogom, el nem eresztem ,áldott kezét,
ölelem, ölelem, munkától gyötört testét,
anyám a minden , a boldogság, öröm,
anyám a fájdalom, tőle fáj a közöny,
ha nem lesz nekem, maga lesz a vég,
ha nem ölelhetem, minek élek még!

Régi Majális

Ács Nagy Éva

Régi Majális

Szerettem a Május elsejét,
mikor önfeledten ünnepelt
a nép.
Együtt vonultunk kint a szabadban,
énekelve,mulatozva.
Szerettem felvonulni a téren,
álmodozni ott hinni a szépben.
Táncolni a lágy zenére,
belenézni egymás szemébe.
Szerettem a régi Majálist,
mikor még velem volt
a mamám is.
Zászlót lengettünk a szélben,
szaladgáltunk a napsütésben.
Szerettem a sátrakhoz menni,
válogattam mit fogok venni.
Szerettem felülni a ringlisre,
repülni,szállni a levegőbe.
Szerettem a táncot,forgatagot,
együtt ünnepeltek kicsik és nagyok.
Mindenki ünnepelt, mulatott,
elfelejteni igyekeztek a tegnapot.
Ez a mi napunk volt egykor,
a mi napunk lesz mindig.
Igaz a fénye kicsit feledőbben,
de mi teszünk róla,hogy ne
legyen eltűnőbben.
Nem a régi, más lett,
de változik mint minden tett.
Mindennek más az értéke,
de még most is hiszünk a szépbe.
Zászlóm most is lengetem,
a Májust,igaz már a mama nélkül,
de még szívemben ugyanúgy
ünneplem.