B.U.É.K

Ács Nagy Éva
B.U.É.K

Ma elkezdődött a visszaszámlálás,
vége van az évnek,
születhetnek újabb remények,
vagy újabb félelmek,
de most lázas készülődés,
csini ruha, s egy kis festés,
kezemben pezsgő,
lábamban mozog az ütem,
ring a csípő,
harsan a móka,
mellettem trombita szól,
a zenekar twistet játszik,
bennem tombol a dobszó,
s táncolok, táncolok,
ráérek holnap fogadkozni,
lesz még időm tán siránkozni,
most mulatni, inni kell,
most jövő felé indulni el,
de peregjenek már a tamtamok,
folyjon a pezsgő,
visítson a malac,
megbánod tudom, ha otthon maradsz,
pattogjon legények kezében parittya
úgy hogy a lányok ezt sírják mindig vissza,
durranjanak végre petárda özönök,
én itt most mindenkinek újévet köszöntök!
Hát akkor indul a mandula,
B.U.É.K RAJTA, RAJTA!!!!!!!!!

Vajon?

Ács Nagy Éva
Vajon?

Ki vagyok, ki lehetek,
nyílt titok, homályos köd,
bomba, mert hamar robbanok,
ki vagyok, ember és más,
mert minden ember egyedi,
egyféle de más!

Ki vagyok én?

Ács Nagy Éva
Ki vagyok én?

Ki vagyok én? sokszor jön a gondolat,
vajon ki, s mi határozza meg sorsomat?
Néha erős vagyok, mint egy kőszikla,
állok ezernyi vihar verte roncsba!

Néha háborgok, mint hatalmas óceán,
melynek pont hurrikán tombol partján.
Vagy neked átváltozom csodás szirénné,
oly leszek mint Orpheusznak Euridiké!

Vagy vagyok egyszerű érző ember,
megtépázva bár, de hinni még tán mer!
De igen, mégis nagyon tudok szeretni,
tudom érzéseim csokorba fonni!

Vagy fájdalom, és erős, feltudok állni,
ki vagyok? ezen nincs mit meditálni!
Vagyok ilyen, mert Isten megteremtett,
nő is vagyok, hű társa férjemnek!

Anya, kinek élete a gyermekek,
kinek szívében önzetlen a szeretet!
Ki meghallgatja a fájdalom könnyeket,
mindenkit magához ölelne ha lehet!

Vagy pont egy ábrándos lelkű poéta,
kinek élete kegyes, vagy csak tréfa!
Lelkéből fakadnak ki szóvirágai,
így itt teljesülnek be igaz álmai!

Hálám nektek barátaim (Akrosztichon)

Ács Nagy Éva
Hálám nektek barátaim
(Akrosztichon)

H át megint vége, elmúlott egy év,
Á ldja meg sorsom kértem, az ég,
L ám, megértem mégis, túléltem,
Á lmom mi volt, azt tejesítettem,
M ost hát új év, új remény hát rajta!

N em siránkozom többé, mert élek,
E ggyé fonom barátaim kezét,
K inyíltak már szeretet rózsáim,
T övise nincs, mégis hullnak könnyeim ,
E nnyi szépet én, rég nem kaptam,
K edveseim, értetek szól imám!

B oldogság ragyogjon arcotokon,
A zt akarom, hogy öröm fakadjon,
R eményt kérek rátok jövőre megint,
Á ldást, hozzátok szólnak majd verseim,
T iszta szívemből én ezt kívánom,
A dok egy darabot majd magamból,
I tt most én így hálálom meg mindenkinek,
M ert nekem ti mind örök barátaim lesztek!

Egyek vagyunk

Ács Nagy Éva
Egyek vagyunk

Bármi történhet köröttünk,
a mi kötelékünk szilárd,
renghet a föld,
zenghet az ég,
villám csapkodhat körénk,
kidőlhetnek fák,
kiszáradhat a patak,
hullhatnak kövek a hegyről,
hurrikán tombolhat a tengeren,
eltakarhatja a napfényét sötét,
a hold sem kell, hogy világítson,
elhagyhatnak álmok,
elmúlhatnak tiszavirágú szerelmek,
de érhet bármi, mi egyek vagyunk,
mert a barátságunk örök,
míg szívunk dobban,
örök akár a végtelen!

Szerelmünk örök

Ács Nagy Éva
Szerelmünk örök

Együtt , örökké, ígérted nekem,
boldogság volt ez a szerelem,
jóban -rosszban veled halálig,
betegség , fájdalom nem számít,
velünk kegyes volt az ég,
örömünk nem dúlta semmi szét,
és most itt vagy mellettem,
fogod erősen remegő kezem,
félsz , én is félek , de mennem kell,mert az idő nekünk nem végtelen ,
de itt marad minden ami szép,
rád hagyom a tündérmesét,
mert számomra az volt az életünk,
boldogabban sehol sem élhettünk,
együtt , örökké , ígérted nekem,
szerelmünk örök, hidd ,akár a végtelen!

Pókhálós karácsony

Ács Nagy Éva
Pókhálós karácsony

A fenyőfa felett pókhálót sző a fény,
glóriát emelve a mennyezetre,
ma leszedem, ma szűnik fénye,
de holnap újra pókhálót sző a fény,
glóriát emelve az én szívembe,
s ragyog, ragyog csillagom ,
mert kell a fény , mert éhes vagyok,
éhes hiéna a szeretetre ,
s éhes minden ember a földön,
kell, hogy a fény milljó pókhálót szőjön!
Kell, hogy a szeretet reményt adjon,
kell, hogy ne azt higgyük, hogy az élet egy börtön!

ÜNNEPET MINDIG

Ács Nagy Éva
Ünnepet mindig

Ünnep van itt ma, igazi ünnep,
víg móka, kacagás, együtt vagyunk,
de beárnyékolja egy múltbéli pillanat,
hirtelen csend lett , halk szívdobogás,
kezeink összefonódtak s éreztük itt vagy,
lenge szellőként vonultál át a szobán,
körbelengve minket, érintve összefonódott
kezünket, a karácsonyfa fénye megvilágított,
szinte láttuk a rég nem látott alakod,
szád sarkában mosoly született,
ránk néztél, s szemed velünk nevetett.
ó Istenem kacagtál! mélyről jövő sóhajaid között,
bennünk a perc megállt, s akartuk maradj itt velünk!
Ünnep van ma itt, rég feledett igazi ünnep,
legyen hát ünnep nekünk, fogd meg kezünket!
De elmúlt a varázs, ahogy éjfélt ütött az óra,
hajnalodik lassan, s te eltűnsz kakasszóra,
csend van már, örök csend bennünk,
szívünk mécsese nélküled lángol,
de éltet minket és téged, éltet a szeretet,
mely legyőzhetetlen, ellene harc nincsen!
Tudom eljössz megint, mindig és újra
ha jön, ha nem az ünnep, mert ha itt vagy igazi ünnep!

Elmúlt varázs

Ács Nagy Éva
Elmúlt varázs

Régi karácsonyok meghittsége,
eltűnt, elszállt,
ahogy felettem elszálltak az évek,
üres szobának kopott a fénye,
semmi sem olyan mint akkor,
maradt az egyedüllét, az
ijesztő magány!

Megcsalva

Ács Nagy Éva
Megcsalva

Álmomban angyalt láttam,
kezem felé kitártam,
hittem, hogy elérhetem,
de megcsalt a képzeletem.

Álmomban angyal voltam,
hittem, hogy reményt hoztam,
hiába nyúltak felém kezek,
már megint játszott a képzelet!

Álmomban angyal voltál,
reám hittem, hogy vigyáztál,
de csalóka volt, délibáb,
mert minden mi rossz, rám talált!

Angyalok gyertek!

Ács Nagy Éva
Angyalok gyertek!

Hallod?
megszólalt a csengő, angyalok jönnek,
halkan, szeretetet osztanak, védik álmunkat,
s én álmodom, fűszeres hajnalt,
kenyérillatos reggelt,
húslevesgőztől mámoros nappalt,
finom foszlós kalácsot estére,
álmodom még, meghitt pillanatokat,
hol egymás szemében csillog a szeretet,
kandalló lángja melegít, átjárva
fagyosnak hitt roncsolt lelkeket,
álmodom új ,meleg , puha ruhát,
hol nem folt lepi el kabátok ujját,
cipők orra nem kopott, nem tátog a világba,
álmodom, s várom, hogy angyalok jönnek,
s valóra váltják álmomat ,
igen jó lenne, ha csak egy pillanatra is,
hinni azt, hogy így lesz mindenkinek jut
majd álmomból , mert adok mindenkinek!
Hallod?
én hallom a nincstelen könnyek zaját,
a korgó tehetetlen gyomor szerenádját,
a  testek fázós blues  üvöltését ,
a reménytelenség csatáját ,
hol tengődik a gondolat a lét s a nem lét között,
most dobbant szívem, angyalaim tegyetek csodát.
én esendő lelkem felétek kiált! Értük , értem is talán!

Ma fáj-dalom

Ács Nagy Éva
Ma fáj-dalom

Ma fájdalomra keltett fel a hajnal,
nem hagyott aludni, agyam széjjel ment,
beszédem akadozott, csendet akartam,
csendet és sötétséget, csendet fejemben,
de nem és nem , szűnni nem akart a fájdalom,
mintha bomba robbant volna bennem,
vagy csatát vívott volna elmémben az ideg,
háború kell, hát háborúzok veletek,
aszpirin fegyverem jó lesz ellenetek,
és persze csend, most senki sem szóljon,
különben veszítek csatámban,

és nem szeretnék vesztes lenni,
ma fájdalom nélkül akarok aludni!
Csendet, valaki tegyen bennem rendet!!

Ez a tánc szerelem

Ács Nagy Éva
Ez a tánc szerelem

Ez a tánc maga a bohém ifjúság,
a tökélyes kéj, vágy, szerelem,
ez a tánc a véredben lüktető ritmus,
lelkedben bimbózó szenvedély,
mely belőled fakad gejzír,
ez a tánc éltet, neked maga az élet,
mely veled, benned örökké él,
ütemére dobog szíved,
tested lázban ég, forróság önti el öled,
lábad akaratlanul elindul,
nem vagy ura önmagadnak,
s mégis szabad vagy és boldog,
ez a tánc maga az örök szerelem!

Szelhofer Valentina. Fenyőünnep.

Szelhofer Valentina.
Fenyőünnep.

Tél van már, lassan vége van az évnek,
szép sudár fenyőfák, tisztelegve néznek.
Eljött az ő idejük, mire egész évben vártak,.
Fűrésszel kezükben az emberek az útnak neki vágnak.
Ballagnak dalolva , vígan a fenyőrengetegbe,
hisz tudják, hogy ünnep lesz , s életükbe kis örömöt csennek.
A sudár zöld fenyők könnyet nem ejtenek,
vágyakozva néznek elébe most az ünnepeknek.
Ez az ő sorsuk tudják, nehéz, szép, melankolikus,
de nem bánkódnak, mert az ő metamorfózisuk, az
hogy a világot ha csak egy napra, de pillangóvá változtatják.
Ezen a napon, béke és szeretet költözik szívekbe!
A óriássá vált, csoda fenyő kicsit most könnyezik,
tudja, érzi , minden szív mélyén jóság lakozik!

Angyali álom

Ács Nagy Éva
Angyali álom

Áldott ünnep, hangtalan vágy,
remény éled szebb jövőre,
angyalok szállnak most felém
lejöttek hozzám a földre!

Zöld-fenyő most talpig díszben,
zúzmara , dér rá fátyolt sző,
létra vezet fel az égbe,
csengő szólal, itt az idő.

Itt az idő ünnepelni,
tárd angyalom felé szíved,
éljen szeretet, lángoljon,
ember ne vegye el örömed!

Embernek születtem én is,
vágyom békére , örömre,
angyal táncot jár képzelet,
Fény és nyugalom van, Végre!

Szerelem

Ács Nagy Éva
Szerelem.

Tenger, hol álmom jár,
moraja, nekem szerelmi vallomás,
lelkem sóhaja , szírének dala,
hullámok,  vágyak tangója,
fodrot képez rá a szenvedély,
becsukom szemem s álmom
tudom, hogy bennem él!

Véges szerelem

Ács Nagy Éva
Véges szerelem

Nyugodt vagyok, te őrzöd álmom,
hozzád simulok, s boldog vagyok,
szeretsz, érzem, mert szívedből áradó
dobbanás jelzi vágyadat irántam.

Óvsz s én is óvlak, harcolunk az idővel,
mely nekünk sajnos nem végtelen,
szemed csillog ha rám nézel,
vibrál benne a féltés, az aggódás.

Karod ölel, nem enged el, mintha
mintha megtudnád akadályozni azt,
ha menni kell majd hosszú utamra,
könnyezve rántanál vissza, tudom jól!

Szeretsz, hát tudd én is szeretlek,
félek nagyon, féltem szerelmünket,
de most még, még nyugodt vagyok,
te őrzöd álmom, őrzöd  itt nekünk!

Nem búcsúzom

Melindának!
Ács Nagy Éva
Nem búcsúzom

Hát én nem búcsúzom,
a barátaimat öröknek tartom!
Mert szívem velük dobban,
velem, vannak minden tettben szóban,
Őrzik a szeretetem lángját,
őrzöm én, mint becses fáklyát!
Most mégis könnyes a szemem,
jövőre nem leszel itt velem!
De találkozunk még,
nincs számunkra itt a vég!

Csak egy kívánság

Ács Nagy Éva
Csak egy kívánság

Nyugalom van, alszik most minden mi gonosz,
karoddal átölelsz, némán, magadhoz vonsz,
mosolyogsz, szemed lángol, csillog a vágytól,
kicsattansz , látszik rajtad, a boldogságtól.

Köröttünk illatos, szenvedélyes a világ,
bimbóból rózsa lett nekünk minden virág.
pedig félünk , hogy békénknek vége lesz ,
hogy létezésünk egyszer feledésbe megy!

Csodákra várunk még, de csodák nincsenek,
de most itt együtt, eggyé fonódnak kezek,
csókok özönlenek, már fájnak ajkaink,
adj még, mert bizony végesek az álmaink!

Fonódjon karod körém, mint fára a lián,
szorítsál, fojtsál te meg inkább, ne a hiány!
általad vesszek el a mámortól örökre,
mint egyedül, fájón bolyongni,  könnyezve!.

Csak egy pillanat volt

Ács Nagy Éva
Csak egy pillanat volt

Kezed véletlenszerűen hozzám ért,
hirtelen elfogott a vágy, a remegés,
átfutott rajtam egy, hullám a szenvedély ,
többre vágytam ott, akkor hirtelen ,
egy perzselő forró igazi ölelésre ,
de elmúlott a varázs, el a pillanat ,
hiába öntötte el testemet a vágy
az ölelésed meghitt melegsége után,
rám néztél, szemeddel simogattál
mint ébredéskor a hajnali napsugár ,
mosolyogtál, én vágyakozva néztelek ,
vártam valamire, de csak vártam,
pillanat, volt elillant a reggel zajára ,
eltűnt a mindennapok forgatagában !

KARÁCSONYI SZONETT Szonett. CXVIII (118)

KARÁCSONYI SZONETT
Szonett. CX VIII (118)
Írta:Ács Nagy Éva

Harangoznak , ma megszületett ő,
A templomban ezer gyertya láng gyúl,
A hívők fájó könnye reá hull,
Szívünk már tied, lelkünk esendő.

Felcsendül akkor, egy éji nóta,
Benne szólal minden szívdobbanás,
Békét adj, mi élet s nem rothadás,
Örök fényt, legyen csend, nem szócsata.

Szeretet járja békétlen lelkünk,
Uram, hozzád mi így esedezünk,
Te vagy az ki minden bűnt megbocsájt!

Karácsony van, legyen már az mindig,
Legyél velünk hát , akár a sírig,
Keserüsség úgyis a húsunkba vájt!

Még nyílnak a völgyben

Ács Nagy Éva
Még nyílnak a völgyben

Az élet megcsillogtatta szemeim előtt a reményt,
együtt voltunk mi család, volt szeretet ,
soha nem volt úr bennünk a magány,
gyöngyöző kacaj kísérte lépteink,
amerre mentünk virágok nyíltak,
madarak szerenádot daloltak nekünk,
ma már a sors másképp rendelkezett,
csonka család, hol mint bíró a végzet ítélkezett,
megtépázta a kacajt, letörte madaraink szárnyát,
de soha nem adom fel, soha nem mondom, hogy soha,
mert tudom egyszer valahol ugyanígy lesz!
"Még nyílnak a völgyben kerti virágok!"

Erdő és szabadság

Ács Nagy Éva

Erdő és szabadság

Remény suhan át a sötét, sűrű erdőn,
a fölkelő nap fényei ,mint mécses,
átvilágítanak a szürke ködön,
nyújtsd kezed , nyújts felé a világnak.

Szeretet sugár, mely megrezdíti a lombokat,
a szele átjárja a zord , marcona tekinteteket,
erdők, mezők árnyai rám borulnak,
mégis hiszem, hogy szebb lesz holnap!

Börtönömből mint szabad madár kitörök,
felfelé szállok, fel a nap fölé,
tudom minden titkos erőt legyőzök,
s boldogan dalolok a fenyvesek között!

Hallod

Ács Nagy Éva
Hallod

Hallod a téli csendben, sírnak a fák,
hallod, a hó alatt ,hogy roppan az ág?
Látod a szélben a lengedező ágakat,
látod, oly erős, letöri a vágyakat.
Nézd, hogy az eső eláztatja hajam,
nézd, hogy fázik hidegben a nyakam.
Lásd a fák közt áttörni a napsugarat,
lásd, ébreszt fel a szunnyadozó álmomat.
Érzed ,hogy dobog szívem, játssza a szerelem dalát,
érzed, hogy milyen viharosan veri az élet balladát.
Tudod esőben, hóban, fagyban állok veled,
tudod, ha velem vagy, semmi sem árt nekem.
Fagyott szélben is repül a gondolat,
viharos télben a szerelem rügyet fakad.

Köd nélkül remény

Ács Nagy Éva
Köd nélkül remény

Köd van, köd és beláthatatlan a vége,
alig látni, vagy szinte semmit,  komorság az úr,
úr bennem is, a köd ráereszkedett elmémre,
nem gondolkodok, mert nem tudok,
nem akarok, köddé válok lassan én is,
leromboltad álmaim, miért? nem értem,
jól indult, túl jól ,nem kellett volna bíznom
ennyire benned, s most itt van még
ez a köd is bennem és előttem,
merre tovább? vajon merre menjek?
hol a helyes utam, hol az a hely
hol nincs több köd, nincs komorság?
most még ez van, elmém előtt köd szitál,
de az út végén valahol , igen ott
már oszlik a köd , a fény áthatol rajta,
és sugaraival melenget a nap végre,
van kiút, van remény a köd nélküli reményre!

Fény-teli éjeket mindenkinek

Ács Nagy Éva
Fény-teli éjeket mindenkinek

Ünnepi díszben már a város,
éjszaka ragyognak a fények,
nyüzsög a szeretetlázban égő
ember tömeg, felébredve
éves, rohanó, mély álmukból,
hirtelen vásárolnak, most,
mindegy mit, csak adni tudjanak,
s várják, hogy ők is kapjanak,
adni kéne , adni és kapni,
nem csak akkor mikor színes az éj,
nem csak akkor mikor zeng a
mennyből az angyal vágyó hangokon,
nem csak akkor mikor a hőmérséklet
fagypont alá esik , akkor, csak akkor féltjük
mások nyomorult életét? Miért?
Hol van az egész évbeli szeretet,
a mennyből az angyalt könnyedén,
bármikor, bárhol énekelheted!
Nem kell hozzá ünnep, s kivágni sem
kell hozzá fát, csak kitárni szíved,
felfedezni magadban emberségedet!
Hát adj, adj, még ha te nem is kapsz ,
életekbe színes , fény-teli éjeket!

Ne siess

Ács Nagy Éva
Ne siess

Ne siess, lépj túl az álmon,
maradj még, hosszú az éj,
érints, szeress , ölelj úgy,
hogy elepedjek érted,

csókolj, forrón, tüzesen,
a vágy szétfeszíti ölem,
vulkán tombol bennem,
mely kitörni készül testemből,

a láva forr , szétrobbant,
darabokra szed teljesen ,
nem vagyok önmagam,
tán nem is voltam soha,

de el most ne menj nélkülem,
ne merj itt hagyni egyedül,
várni egy újabb mámoros éjre,
ne siess, az Isten szerelmére!

Utolérlek úgyis hiába futsz,
a mennyekbe együtt indultunk,
s együtt is érkezünk, hát ne,
ne siettesd az érkezésedet,
üldözlek, egyedül nem engedlek!

Porból végzet

Ács Nagy Éva
Porból végzet

Porból lettem,
porrá leszek,
mert ahol a kezdet
ott a végzet!

Ha akarod

Ács Nagy Éva
Ha akarod

A szívdobbanásod leszek,
együtt lélegzem veled.
Mert bennünk él a szerelem,
együtt dobban veled szívem.

A sóhajod kell, én leszek,
együtt vágyakozom veled.
Mert kettőnké a szenvedély,
kell a sóhaj, kell a remény.

Ha akarod szép szó leszek,
együtt szólalok meg veled.
Mert miénk még az élet,
s én benned , neked élek.

Ha kell a hajnalod leszek,
az éj után pirkadok veled.
Mert mindent adok neked,
én igazán nagyon szeretlek.

Szeretet jöjj el végre!

Ács Nagy Éva
Szeretet jöjj el végre!

December van, lábunk alatt roppan a hó,
fürgén szalad velünk az erdőre a szánkó,
a legszebb, legkecsesebb fenyőfa ránk vár,
hogy rátaláljunk, nem akadályoz meg határ.

S megvan végre, már messziről integet,
sudárságával felhívja a figyelmünket,
kecses tartása, szép örökzöld tűlevele,
szinte ránk kiált, gyertek gyertek ide!

Nagyapó most oly fürge és serény,
kimondani is ezt már oly nagy erény,
rég volt ilyen, tán még ifjú korban,
lába sem botlik meg a méteres hóban.

Fejszét ragad kezébe, s egykettőre,
a fenyő kidől, felkerül a kocsitetejére.
Anyóka boldog, arca pirospozsgás kipirult,
mint régen lánykorában, mikor még virult!

Hazaérve a fenyőnk kerül már a díszhelyére,
ragyog rajta betlehemi csillag ezerszínű fénye,
angyalok köré gyűlnek lágyan énekelve,
emberek sóhaja száll, szeretet jöjj el végre!

Nélküled

Ács Nagy Éva
Nélküled

Nélküled telnek el az éjszakák,
ölelnélek, de hiába hajt a vágy.
Nélküled telnek el a nappalok,
simogatnálak, de a kezek mozdulatlanok.
Nélküled telnek el óráim, perceim,
nevethetnék, de hullnak a könnyeim.
Nélküled üres, halott a szívem,
jéghideg, fagyos a testem.
Nem melegítenek a karok,
egyedül , magam vagyok.
Nélküled telik az életem,
egyedül hamar öregszem.
Kihűlt bennem az érzelem,
magány ez, halott szerelem!

A verseim én vagyok

Ács Nagy Éva
A verseim én vagyok

Érzések melyek sorakoznak
fehér papíron,
a verseimben én  midig ott vagyok,
fájdalmak , örömök, rímekbe olvadva,
ölelkezve , dacolva a világgal,
dacolva tengernyi hibákkal,
ez mind versbe öltve,
emléket állítva múltnak,
színezve a holnapnak,
új reményt keltve  a jövőben!

Mind barát

Ács Nagy Éva
Mind barát

Nekem mosolygott a hold,
átölelt, velem nevetett.
Nekem kacagott a nap,
sugaraival simogatott.
Nekem ragyogott az összes csillag,
fénylámpásként utamon óvtak.
Engem melengetett a felhő,
testemet lepelként borította.
Engem mosdatott az eső,
megtisztította gyarló lelkemet.
Engem befogadott százezer vihar,
nekem már mind barát és jót akar.

Oly fa kéne

Ács Nagy Éva
Oly fa kéne

oly fát kéne ültetni ahol egész
évben betlehemi csillag ragyog,
melynek fénye sosem alszik el,
egész évben pompázik,
melynek melege átjárja a hideg szíveket,
angyali mosoly ül sápatag arcokon,
harang szól a régi kopott templom tornyán,
ének csendül fel cserepes ajkakon,
Isten előtt egyforma minden lélek,
a szeretet pedig él,
s nem csak egy napra örökké,
boldog elégedett jóllakottság úr minden felett!

Üvöltök

Ács Nagy Éva
Üvöltök

Üvöltök, üvöltök, pokolra veletek,
pokolra démonok, ott égjetek!
Véremet akarjátok? hát nem, nem adom!
nem tálalom fel testem nektek a ravatalomon!
Taszítottatok már le a sötét mélyre,
felálltam akkor is, fel én, végre!
Eltévedtem néha az élet labirintusán,
elnyelt néha az űr, vagy hatalmas ingovány,
fájdalmas küzdelmek árán túléltem poklomat,
hát most már nem és nem engedem vissza magamat!
Elég volt mi szenny ,elég volt mi bűz, mi fertő,
elég belőletek üszök,  sötét felhő ,
élni ,élni, remélni akarok,
ne nyakamat fojtsa vasmarkotok,
levegőt, oxigént ide nekem,
üvöltök, üvöltök, s jó lesz, hiszem!

Félelem

Ács Nagy Éva
Félelem

Ölelsz ma még,
ma még melegít a tested,
simogat a kezed,
egy lélegzet, egy sóhaj,
egyfelé vezető vágy,
ütemre dobog szívünk,
velem vagy,
van ki suttogjon fülembe,
van kivel összebújni ha fázom,
hozzá simulni, ha fáj magányom,
ma még együtt ér a hajnal,
ma nem félek ha jön a sötét éj,
de félek egy nap hideg lesz,
egy nap bekebelez a sötét,
elvisz egy erősebb valami, mint én,
akkor hiába féltelek,
ellene harcolnom lehetetlen,
félek akkor, mert nem ölelsz át!

Tánc át az életen Prózavers

Ács Nagy Éva
Tánc át az életen
Prózavers

Az asszony állt az ablaknál, kifelé bámult, bámult a semmibe.Csend volt, csend már régóta benne,de néha megtörte 
magányát egy arra elhaladó autó dudálása, vagy hangos kerregése.Nézett maga elé, néha feleszmélt , reagált is a kinti zajokra, de amúgy semmi. Gondolkodott , azok a napok jártak az eszében mikor még hangos volt a kis ház ahol lakott.Volt móka, kacagás, játék, viccelődés, együtt volt a család! Ma már egyedül van, társa a négy fal, nem mozdul ki, minek, kinek, nincs értelme! Szánakozó tekintetekből elege volt már!Férje meghalt, gyermekei magára hagyták a gondjaival, bánatával. Néha a szél megmozgatja a kiskaput, akkor kifut, hiszi jöttek, de álma csalóka délibáb, rádöbben nincs értelme az életének!

Sokszor ott van azon a napon mikor minden rosszra fordult, igen azon a borongós
esős napon , akkor érte a családját a tragédia! Azóta ez szinte megállíthatatlan! Egyedül maradt, öröksége csak az adósság volt, és a közöny. Félt, fél most is, a bankok folyton hívogatják, bujkál, fel sem veszi a telefont! Csodára vár, de csodák nincsenek! Szemei fénytelenek, íriszén úr az állandó könnycsepp! Fakó , ráncos bőre, törékeny madárteste , szinte felkiált! Hogyan tovább! Nincs tovább! Feladom! De akkor egy árnyék suhant el mellette! Egy fejkendős néni! Ó nagyi ! te vagy? értem jöttél? Segíts már nem bírom terheim cipelni! Szívem fáradt , ekkora terhet már nem visel el! De legalább ne lennék egyedül! Sóhajt! S a nénike rá mosolyog, erős vagy kincsem, mindenkinél erősebb, tudom! és eltűnt a szeme elöl, el a végtelenbe! Igen Nagyi, igen , erős leszek ígérem! Az asszony végre megmozdult, bekapcsolta a régi ütött-kopott rádiót , zenét hallgatott, és táncolt, táncolt át az életen!

Nehéz a teher

Ács Nagy Éva
Nehéz a teher

Az ember nem csak a kor előrehaladtával rogyik meg,
hanem a terhei , gondjai cipelésétől,
melynél súlyosabb teher nem létezik!

Hiszek a Télapóban

Ács Nagy Éva

Hiszek a Télapóban

Itt van már újra íme a December,
Talpunk alatt ropoghatna a hó,
Reménykedünk, várjuk nagyon azért
Talán eljön újra így is a Télapó!
Aki hisz benne, annak álma valóra válik!
Toporgását, kopogását én mindig hallom ,
Énekét , mély hangját messze viszi a szél,
Lengő szakállát ,száz gyerek nyúzta,
Alma , dió, ajándék, lapul a zsákjában,
Piros ruhája ,kecses járása, csoda,
Óda zengi körül mesebeli lényét!
Gyertek, csak gyertek, ti is hallgassátok,
Elmesélem én , gyerekkori álmom,
Reménykedve vártam én is őt régen,
Eljön a Télapó, vágytam, hisz megígérte,
Korán reggel már sürögtem forogtam,
Egy bögre tejecskét tettem az asztalra,
Kedveskedve az öreg Télapómnak.
Éjszaka jött , de én csak vártam,
Lépteit messziről meghallottam,
Jelezte száncsengés közeledtét,
Elveszítve fejem , bögrét felborítottam,
Nem számított semmi, csak őt láthassam.
Annyira boldog voltam, hogy itt van ő!
S nem álom, nem mese a Télapó létezése,
én még most is vén fejjel hiszek benne!

Kihűlés

Ács Nagy Éva
Kihűlés

hideg vagy már és rideg,
rideg vagy hát és oly hideg!
csak szívem melenget!

Hantok alatt

Ács Nagy Éva
Hantok alatt

Fáradt vagyok kicsit, megpihennék,
erős karjaidban csak pihegnék,
érezném szívednek dobbanását,
nem arcomon eső koppanását!

Fáradt vagyok én már oly régóta,
elmémhez szól csak egy régi óda,
érzem az ajkamon csókjaidat,
mely felőrli az ép vágyaimat.

Fáradt vagyok kicsit, hagyj most élet,
másvilág az mit én most remélek,
hantok alatt vele lenni újra,
hantok alatt végleg összebújva!

Mesebeli álom

Ács Nagy Éva
Mesebeli álom

21 év! Istenem most volt nem rég!
Mikor találkoztunk, ott akkor ragyogott az ég,
egy mosoly, egy szemvillanás,
suttogtuk.. te kellesz senki más!
Nagy szerelmünk pecsétje házasság,
s még hittük, örök lesz a boldogság!
Öröm volt veled, minden perc ,minden óra,
pár év, s hozzánk is jött a gólya!
Boldogságunknak nem szabott határt,
egyszerre kaptunk két aprócska leányt!
Leírhatatlan volt a boldogságunk,
ez álom, ez amire mi vágytunk!
Te meg én, és ők , lettünk egy család,
ez a kötelék örök lesz, hittük, de a sors galád!

Gyermekeink épphogy csak nagyocskák,
még nem birtokolta őket a nagykorúság,
jött egy sötét felhő, jött egy másik nő,
kiért minden felrúgtál, legyőzött egy bűvös erő!
Cserbenhagytál, érte, feladtad álmainkat,
elváltunk, csendben, siratva vágyainkat!
De életem legszebb éveit veled töltöttem el,
neked köszönhettem a csodát, anya lettem,
máig szeretlek, tisztelek,mint gyermekeim apját,
máig ott van bennem a múlt, s a fiatalság,
lányainkban én amíg élek téged látlak,
mozdulatukban mindig újra vágylak
köszönöm neked a veled töltök éveket,
köszönöm a királyfiról szóló igaz meséket!

Csillogó boldogság

Ács Nagy Éva
Csillogó boldogság

A szem akkor szép, ha boldogságtól csillog,
nem pedig a bánat könnye fénylik íriszén.

Köddé vált álmom

Ács Nagy Éva
Köddé vált álmom

Álmom voltál,
fájdalmaim gyógyítója,
vágyaim megtestesítője,
koronás hercegem,
bíztam benned,
de fáj a való,
fájdalmaim kiújultak,
vágyam elillant,
koronád porba hullt,
bizalmam romjain
álmom köddé vált,
újra társam a keserűség!

Gyász

Ács Nagy Éva
Gyász.

Tehetetlen fájdalom ,
üvöltő, könnyes lét,
halál szagú levegő,
gyászszalagot lenget a szél!

Elmebaj (Idézet: József Attila. Tiszta szívvel)

Ács Nagy Éva
Elmebaj
(Idézet: József Attila.
Tiszta szívvel)

Eladnám! eladjam?
sodródó létemet,
"hogyha nem kell senkinek,"
hát a nyű eszi meg!

Vegyétek! vennétek?
alvadt véremet,
"hogyha nem kell senkinek,"
hát a nyű eszi meg!

Igyátok! innátok ?
belőlem szavaim,
"hogyha nem kell senkinek,"
hát a nyű eszi meg!

Kérjétek! kérnétek?
dobogó szívemet,
"hogyha nem kell senkinek,"
hát a nyű eszi meg!

Húzzátok! húznátok?
testemről bőrömet,
"hogyha nem kell senkinek,"
hát a nyű eszi meg!

Eldobjam, eldobnám,
sorsom furcsa fintorát,
"hogyha nem kell senkinek,"
akkor a nyű egye meg!

Valahol távol

Ács Nagy Éva
Valahol távol

Valahol távol,
hol a naplemente vörösben játszik,
mámortól ittas a vad táj,
szabad mének boldogan vágtatnak,
nézem, csodálom erejüket, hitüket,
a szabadságukért halálig küzdenek,
valahol távol,
hol eredeti szépségben ragyog a természet,
minden ép, és sértetlen,
úgy ahogy Isten teremtette,
szabadság illat terjeng a levegőben,
mely csoda, és értéke  felbecsülhetetlen,
béklyóba , rabságba halott lenne minden!