Szonett.110.
Írta: Ács Nagy Éva
Az alkony már vöröses színben játszik,
A tájat rózsaszínné változtatta.
A víztükre most a békét mutatta,
Amerre nézek boldogság sugárzik.
A felhők is már több színben pompáznak,
Állok, és csodálkozom, mily szép minden.
Bámulok csak a természeti kincsen,
Szívem nyugodt , végre nem háborgatnak.
Ily béke kéne már mindig, hogy legyen,
Nem pedig állni, leomló kőhegyen,
S a kövekkel eggyé, semmivé válva.
Ily nyugodtság kéne ,ily lelki béke,
Az ember szeressen, ne legyen egyke,
Szeretni, egymás karjába omolva!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése