Vágyott halál Próza.

Ács Nagy Éva
Vágyott halál
Próza.

Ma valahogy furcsának érezte magát, nem fájt semmije, csak gyenge volt, nehezére esett a mozdulat, a levegő vétel.A szíve lelassult, érezte azt, hogy néha kihagy,de nem törődött vele, mint azzal sem amit jól tudott, megöregedett! Nem bánta, nem kesergett, szép éveket tud maga mögött, pont 87 .et, töltötte be a Tavasszal. Sokat dolgozott mindig a gyárban és kint a mezőn, szívesen csinálta, volt kiért és miért. A sors adott neki minden egyszer, asszonyt , gyermekeket, unokákat, mellyel boldogság költözött a szívébe. De kíméletlenséget is, mert amit adott valamiért elvette tőle, tragédia történt, a ház ahol éltek kigyulladt, ő nem volt otthon, a gyárban dolgozott! Mire hazaért mindene oda lett, oda a két keze munkája, oda a szeretet családja, mind a házban vesztek, bennégtek.Sosem tudta feldolgozni, de túlélte, tette a dolgát, épített új házat, de sosem nősült meg, az emlékeknek élt, hozzájuk beszélt,s szép lassan megöregedett.Most is a gyengesége ellenére felkelt és a komódhoz ment, nézte a képeket, felidézte a kacagásokat, az ölelő kezek szorítását, érezte szinte a csókokat a borostás arcán. Tudta eljött az ő ideje, nemsokára velük lesz, közöttük, várják, hogy egyesüljön a családjával végre. Nem félt, nem volt szemében félelem, inkább olyan megnyugvás féle. Megsimogatta gondolatban a szeretteit, beszélt hozzájuk, és békében lelkében elindult a szobája felé. Lefeküdt az ágyra, kezét imára kulcsolta, egy szót rebegett . végre! s lehunyta a szemét örökre!