Felsíró magány
Hol vagy, úgy fáj a hiányod,
félek, az éjszakákat végig remegem,
üres , zord hajnalok várnak rám,
s még sivárabbak a nappali fények,
hol vagy már! kereslek, kutatlak,
jöjj elő végre, úgy félek,
félek egyedül élni,
rám talál így a vihar,
tépi, tépi, szívemet éri,
fáj, nagyon fáj,
vérzik, ó Istenem, hogy vérzik
s felsír halkan
bennem már a magány!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése