Borostyán a házfalán
Borostyán lepi el gyermekkorom helyét,
befutotta a tövis,alszik minden emlék,
aludna, de én míg élek, nem engedem,
a gazt most belőle, két kezemmel tépem,
újra ott vagyok, hol hangosan szól az ének,
ott, hol nagyi szólít, sorolom mit kérek.
Kérem őt, kérem a gyermeki éveket,
kérem a kis házat, hol él a szeretet,
kérem a dunyháját, mely jó puha és meleg,
a ruháját, illata járja át szívemet,
kérem a hajtűjét, fonja hajamat varkocsba,
fonja rakoncátlan tincseim, fájjon, oly szorosra!
Kérem a reggeli ropogós sült krumpliját,
vagy a déli illatos hagymás puliszkát,
és az esti spóron sült, pirítós kenyerem,
úgy eszem ,jóízűen, mintha sosem ettem,
kérem a feledhetetlen puszikat arcomra,
ha bajom volt, nyugtató volt fájdalmamra.
Kérem csak kicsit, kérem én a régi éveket,
kérem még ott, had legyek kicsit gyerek,
had szálljon az ének, hangosan az égig,
tudom ő meghallja, az égiek pedig jól értik,
Borostyán lepi el gyermekkorom helyét,
befutotta a gaz, de szívemben él minden emlék!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése