Az első boldog nyarunk
Sokat gondolok arra a nyárra nagyon,
mikor első csókod égett ajkamon!
Gondolatom az első ölelésé,
gyámoltalan félénk szeretésé!
Az volt a boldog szerelmes nyár,
az volt az első igazi vágy már!
Fázva, dermedten összebújtunk,
és izzadtan egymáshoz simultunk!
Akkor ott egymás szemébe néztünk,
akkor ott önfeledten nevetgéltünk.
Gondunk ott maradt a múltban, nem volt semmi,
nem kellett fájni,csak egymást szeretni!
Átadni magunkat a követelőző vágynak,
temetni mindent, élni csak a mának!
Feledni azt mi okozott sok gondot,
mit mi magunk s a sors és más is okozott!
De most van már, van itt te meg én,
kacagunk szinte a semmi közepén.
Tudtuk rögtön ,mi egymással akarunk élni,
együtt kell, együtt fogunk tovább lépni.
Felvállaltuk egymást, s a múltunk gondját,
ketten terelgetjük, életünk fonalát!
Már eggyé olvadtunk ,ott akkor örökre,
ketten ébredünk fel kócosan örömre!
Nem kérünk mást te sors, csak még húsz évet,
mit két egymásra talált kóbor szív leélhet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése