Híres lovas nemzet a Magyar,
kezében jól áll a fényes kard,
feszül testén az egyenruha,
büszkén áll fején a csákója.
Hetyke bajuszát is megpödöri,
csizmáját alaposan fényesíti,
a faluban sikongatnak a lányok,
megjöttek a deli huszárok!
Mind csak őket akarja látni,
s itt örökre kalitkába zárni,
de ő némán ül , feszít hetykén,
távolba néz,felhők mögé büszkén!
Ott a kárpátok hűvös medrében,
ott, van egy lány, ki él szívében,
kiért még dobog e harcedzett szív,
menni kell, mert várja s haza hív!
Más leányt ő nem ölel,nem szeret,
távol van tőle, de ő nem felejt,
könnyes szeme mered a hon felé,
mikor lesz vajon végleg az övé?
Így gondolkodik , szomorkodik,
s nem csak harcol, lelki csatát is vív,
harcol is, mert a szabadság fontos,
szabadság van, akkor lehet boldog.
Mikor végre végleg hazatérhet,
tanúja esküjének a huszárezred,
kedvesével az oltárhoz vágtat,
szabadok , helye van most a násznak!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése