Búcsú
(F. Marikának)
Megint elment fiatalon egy barát,
végső helyre költözött, elhagyva otthonát,
nem búcsúzott, idő sem volt rá,
itt-hagyva magányban szeretteit,
hiába óvták, ölelték, ment csak némán,
hirtelen, maga után nyomott hagyva a földön,
dolga lett volna még ezernyi,
a világ terheit megérte cipelni,
de más sorsot szántak neki az égiek,
lelke pihenésre ítéltetett,
anya voltál, most gyermeked gyászol,
asszony voltál, férjed szeme könnyben ázik,
nagyi voltál, unokád nélküled nő fel,
de emléked él itt a földön,
él a szívükben, minden dobbanásban,
él a hátrahagyott a lábnyomokban,
az erdőn , a réten, a nyíló virágban,
élsz, szeretteid vérző sóhajában,
emléked nem fakul, mindig él,
a búcsúd nem volt végleges,
a találkozás egyszer megtörténik majd,
ölelsz, kacagsz , szeretsz újra,
mert soha nem hal ki a remény!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése