Tücsök zene nekünk
Éj fekete csöndjében,
bokrok sűrűjében , vagyok magam,
lámpásom milljó Szentjánosbogár,
melyek sejtelmes fényt küldenek felém,
csendben vagyok, némán hallgatok,
hallgatom a tücskök énekét,
szebben szólt mint száz hegedű,
csodálom -e mesés éji zenét,
éjszakai csodás szerenád,
nem hallani ennél szebb muzsikát,
képzeletem messze szalad,
be a fű közé, hol zenészek gyülekeznek,
s nem tudom igaz lenne -e nyári éj,
ha a mező csak némán zengne,
csak némaság, sötétség uralkodna ott,
hol fülembe húzzák most a mezei dallamot,
a hold sem tűzne ezüstöst fényt rám,
nem ábrándoznék a fa alatt mélán,
nem képzelhetném ,hogy velem vagy,
s -e zene csak nekünk szól a fák alatt,
hol szerelmesen andalogva,
ajkunkon mézédes csókok íze,
szemünkben fény, a boldogság fénye,
hát milyen lenne nélküle, mily sivár a lét,
csend lenne, köd és néma száj,
béna láb, mozdulatlan kéz,
mely csak lógna, ölelésre nem mozdulna,
s kényszerből dobogó remete szív,
a szó elakadna, nem fújna
szerelmes szavakat felénk a szél,
örök rabságban tartana bennünket a magány,
hát szóljon értünk , nekünk, a tücsök szerenád!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése