Álmaink labirintusa
Már nem álmodom újra az emlékeket,
a sors titokzatos ösvénye csapdába ejtett,
fekszem,testemen harmat, megadva magam,
felettem fény, sejtelmesen világit a hold,
nem látom mégsem,már nem érzékelem,
szemem sír, siratja az elröppenő álmainkat,
szívem fáj, fájlalja meg nem élt vágyainkat,
hangom elszállt,nem búg, szélnek eredt,
néma torkomból így hát nem törnek elő
szerelmes hangjegyek, alélt lelkem
pihenni készül, nyugalmat keres valahol nekem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése