Életünk utolsó tánca
Álmodom, mint mindig ,
akkor is ha ébren vagyok,
múlt és jelen között ingadozok,
kérek esdve azért, hogy én élek,
s te nem már, Istentől bocsánatot,
csend van, de felsír bennem a lélek,
értünk, ó mi volt a vétkünk?
szalad vissza a múltba a gondolat,
mit rontottunk el,
hogy szerelmünk így végződött?
lapozgatom, olvasom a sors könyvét,
de üresek a lapok, minden üres!!
nincsenek betűk, nincsenek sorok!
hiányod nem pótolja semmi sem,
emléked nem veheti el tőlem Isten!
Álmodom, és ölellek , táncra hívlak,
az életünk utolsó táncára,
hallod, szól a harsona!
Álmodtam vajon! hogy megöleltél?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése