Életem lett már az írás (Magamról)

Életem lett már az írás
(Magamról)

Akkor kezdtem el írni (2011.ben, mikor azt hittem hogy mindennek vége, családi tragédia ért, és egy jó barátom unszolására kiírtam amit éreztem, gondoltam.Azóta több mint ezer verset írtam, igaz vannak kezdetlegesek, de mind az én gyermekem, valamiért mindet szeretem.Könyvet még nem adtam ki, anyagi oka van, a netten letölthető könyvem van, egyik az Élőköltőknél, a másik a Batsányi.-Cserhát művészeknél, ahol két díjat is kaptam! Férjem,( az első)
2007. ben tragikusan életét vesztette, nehéz volt feldolgozni, és írni kezdtem hozzá, a fájdalmamról, a hiányról, a nincstelenségről, ezért inkább sok versem szomorkás, igaz azóta újra férjhez mentem, már szerelmes, vidám, bohókás verseket is írok néha, de mindig csak visszatérek az érzelmeimhez! Sok segítséget kaptam, tanácsot kritikát, van, hogy hallgatok rá, van, hogy elmegyek mellette.Nem tudok más lenni, csak az ami vagyok!Stílusom, hát nem is tudom, vegyes, de ahogy sokan mondják Évikés! Miért nem tudom, talán ők tudják miért!Üzenetem társaim számára az,írjanak, alkossanak, szükség van rá, hogy valaki megmutassa az élet szépségét, megnevettesse az embereket , bemutassa a hasonló sorsokat, érzéseket! A világnak mit üzenek,azt hiszem üzennek a szavaim, gondolataim, s ha fennmaradtak akkor már elértem valamit!

Ács Nagy Éva
Börtönöm a testem

Lelkemnek börtöne a testem,
a kiutat hiába kerestem.
Kulcsra zárták a szavak,
nem nyitható a lakat.
Nem hatol át senki cellámon,
előtte tövisből lugas, mi gátol.
Kijönni én sem tudok,
testemben százéves álmot alszok.
Némán kiáltom a ködbe,
ne zárjatok börtönbe!
Fogságomban elmém bomladozik,
az énem testemben foszladozik.
Cellám sötétje lett életem verme,
vannak akik még löknek mélyére.
Felállnék,,de nem tudok,
lábaimon béklyó , foglyok.
Életem vonala talán kiderül ,
ha egén majd a nap tündököl.
Börtönöm őre múltamnak része,
lakatom törését a jövő ígérte.