Kutyám Szaffi
Kutyám és én, két hölgyemény,
de hűségünk, nagy erény.
Ha kap egy jó nagy csontot,
látnátok milyen boldog!
Vidáman csóválja a farkát,
égnek emeli kis tappancsát,
persze, mert én felveszem ölbe.
imádni való fekete ördög,
bátor, mégis fél ha dörög!
Bújik a puha paplanom alá,
magát egész nap ott elsáncolná.
s ha vége van már a viharnak,
jön, nem tud parancsolni gyomrának,
kis telhetetlen, folyton csak enne,
annyit eszik ,egy hízó is felnőne tőle.
De hűsége nekem többet ér,
oda nem adnám semmi sonkáért.
Mert lelkemnek lett hű társa,
ha nem is szól,farkát csóválja,
Ugat , és pajkosan néz rám, csak ennyi,
hogy is tudnám őt hát nem szeretni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése